A Jonathan, a Sirály, és az Egy szerzője
Minden ember,
minden apró mozzanat
életedbe úgy került, hogy
magad vontad oda.
Az pedig,
hogy most mit kezdesz velük,
rajtad áll.
Élj
úgy, hogy soha
ne szégyelld, ha a világ
megtudja, mit teszel,
mit mondasz,
még akkor is, ha nem igaz,
amit a világ
megtudott.
„ Mi lenne, ha egy rendkívüli valakire bukkannék, mondjuk egy Sziddhártha vagy egy Jézus jelenne meg most, itt a mi időnkben, és hatalma lenne a világ összes illúziói felett, mert neki megadatott ismerni a mögöttük lapuló valóságot? És mi volna, ha találkozhatnék vele, ha ő is egy kétfedelűvel repülne, és ugyanazon a placcon szállna le, mint én? Amit mondana, milyen is lenne vajon?
Talán nem is hasonlítana erre a messiásra itt, a naplóm olajjal lecsöpögtetett, fűfoltos lapjain, lehet, hogy semmi olyat nem mondana, mint ami a könyvemben áll. De akkor is, ha ez a könyvbeli mondása: hogy mi magunk vonzzuk magunkhoz, saját éltünkbe azt, ami gondolatainkban már megtörtént – ha ez igaz, akkor volt értelme rávenni magam, hogy eljussak ehhez a pillanathoz… ”
Mérete: 120x195x14mm
Tömege: 161g
Személyes átvétel Budapesten a XIV. Örs vezér tér környékén egész nap, vagy előzetes egyeztetés után hétköznapokon délután 15-16 óra között a Nyugatinál, Deák térnél lehetséges.
Postai díjak 2011. évben 250g-ig:
Sima levélként, előre utalás után: 195Ft
Elsőbbségi levélként, előre utalás után: 255Ft
Ajánlott levélként, előre utalás után: 420Ft
Elsőbbségi ajánlott, előre utalás után: 480Ft
Új könyv, bolti ára: 2190, -Ft
Jelenlegi ára: 1 750 Ft
Az aukció vége: 2011-06-30 00:49
. Richard Bach: Illúziók - Jelenlegi ára: 1 750 Ft
2011. június 11., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése